2015. február 26., csütörtök

Párkapcsolati kalauz - amikor a férfi nem beszél

Persze van olyan férfi, aki beszél, ráadásul szépeket is mond, mert gyakran hallom a lakótársakat telefonálni, és olyanokat mondanak, hogy "énisszeretlekkicsimtevagyazéletemértelme".
Engem a tömény nyáltengerbe fulladás veszélye nem fenyeget.
Életem legszebb (szerelmes) sms-e:

"Szia Dórika! Úgy döntöttem, mégis elmegyek hozzátok holnap disznót vágni, legalább addig is együtt leszünk, puszi"

De én úgy döntöttem, szemet hunyok ezek felett, még azt is elfogadom, hogy 4 hónap járás után bevallotta, hogy szimpatikus vagyok neki. Férfi, nem szeret az érzelmeiről beszélni.
Az érzelmeiről...

A minap megkérdeztem, hogy mi volt vele, mire ő, hogy semmi különös.

Képzelje el, velem azért történtek az események! Felkeltem reggel, és láttam, hogy elfogyott a fogkrém! De nem estem ám kétségbe, bekaptam egy rágót. Aztán elmentem suliba, de jajjjj majdnem kifelejtettem, hogy útközben megálltam egy újságosnál, és vettem keresztrejtvényt, unaloműzőnek. És nem fogja elhinni, de volt benne egy olyan, hogy "kidobásra ítélt" 6 betű, első S, utolsó T, és akkor ebben az az érdekes, hogy ez még így lehet "szemét" is meg "selejt" is!!! Úgyhogy keresztbe is meg kellett fejteni legalább egyet. Jaaa, el ne felejtsem a napi szaftot!!! A szobatársam mesélte, hogy egy srác elhívta a csoporttársának a barátnőjének a nővérét randizni, miközben barátja van! ATYAVILÁG! Majdnem elájultam, mikor mesélte.

Végül persze kiderült, hogy MELLESLEG, CSUPÁN, MINDÖSSZE annyi történt vele, hogy nekiment egy oszlopnak a kocsival, ami összetört, és munkát kapott Dél-Ausztráliában, és holnapután indul. 

A magyarázat mindig ugyanaz:
1. Nem kérdeztem. 
2. Nem jutott eszébe. 
3. Nem találta fontosnak.



2015. február 24., kedd

Napi bölcsesség a metróból

Nem vagyok egy nagy feminista, hiszen kár tagadni, egyes dolgokban igenis különbözünk a férfiaktól, és egye fene, bizonyos esetekben az ő javukra. 
Még azt is el tudom képzelni, hogy vannak helyzetek, amikhez - kimondom, igen, - butábbak vagyunk. Néha még én is ledobom a láncot, mikor rájövök, hogy mennyivel alul tudom múlni a szőke nőkkel kapcsolatos sztereotípiákat. 
Kiállhatnék most magunk mellett, mondhatnám, hogy aljas rágalom az egész, de a tegnapi esetet látva inkább csöndben meghúzom magam. 

A metróról leszállt tömeg a mozgólépcső felé tódult. A sort egy okos arcú hölgy vezette, aki egyébként nem tudom, hogy hogy tornázta magát a hierarchia élére, mert állhatatosan nyomkodta a telefonját. Elsőként botorkált tehát fel a lépcsőre, ami azért jelzi, hogy egyszerre mennyi mindenre tudunk figyelni!
Azám, de egyszer csak megállt a mozgólépcső!
Felvetődik itt az a kérdés, hogy nem mindenkinek teljesen világos, hogyha a mozgólépcsőt megállítjuk, akkor sima lépcsőt kapunk eredményül, ugyanis főhősünk rendületlenül állt a sor elején. 
De igen, van remény, észrevett valamit, mert mintha már felnézett volna a telefonjából.
Megrendítő pillanatok következtek. Minden egyes másodperc egyre csak igazolta a sztereotip gondolatokat a szőke, okos arcú nőkkel kapcsolatban. 
Egy úriember "indujjá má meg előőő faszom" kiáltással irgalmat gyakorolt főhősünkre, aki ugyan visszakiáltott, hogy "ne szójjá be, jó?" de némiképp valószínűleg érezte, hogy nem áll a helyzet magaslatán, (vagyis pont az volt a baj, hogy megállt a helyzet magaslatán) mert elindult tulajdonképpen. 

Néha esernyővel állunk be a fedett buszmegállóba, és ha tolatunk, és hátranézünk, nem tudjuk, hogy merre kell tekerni a kormányt, hogy a kívánt irányba mozduljon el az autó.  
De legalább aranyosak vagyunk, szépek, és van méhünk, és harcolunk az egyenjogúságért. Bocsájtassék ez meg nekünk!
Ámen. 

2015. február 20., péntek

Napi teendők

Kezembe került valahogyan a tavalyi kis noteszfélém, amibe főleg semmi érdekeset nem írtam. 

Megfigyeltem egyébként, hogy komolyabb határidőnaplót teljesen felesleges vásárolnom, mert nagyjából február végéig tart ki a lendület, hogy minden hülyeséget beleírjak, utána elhagyom, nem érdekel, ilyesmik. Annyi dolog mellett kinek kell még egy, hogy írogassa is őket?
Ezt főleg azokból a cetlikből tudom, amikre felírtam, hogy írjam össze, hogy miket kell felírni a határidőnaplóba. 

Másrészről azért is jobb, ha inkább nem írok semmit sehová, mert rettenet érzéseket vált ki a visszaolvasás, még akkor is, ha csak a napi teendőim listájáról van szó. 

Szemezgessünk akkor:

2014. február 11. 09:03
mai teendőim:
- ruhák összehajtogatása
- tippmix 

Phűűűűű, ez aztán már nem semmi egy nap lehetett!

2014. február 12. 14:05
mai teendőim:
- bevásárlás
- posta
- álmodozás (!)
- vécé (!!!)

Ááááááááááá, Uram, mondd, mondd kérlek, hogy legalább vécétakarításról volt szó!

2015. február 18., szerda

Szeretlek Magyarország

A mai történetet egyik lakótársam mesélte a napokban. Gyógypedagógiai iskolában tanított ötödik osztályosokat. Egy mesét dolgoztak fel, ami szegény gyerekekről szólt, akik szánkózni szerettek volna, de nem volt pénzük szánkóra, így tűzifából készítettek maguknak valami csúszóalkalmatosságot.

Mihez aztán a következő kommentárt fűzte az ötödik osztályos, látássérült, enyhén értelmi fogyatékos (!) kisfiú:

"Há' mé' nem mentek el dógozni külföldre"

2015. február 17., kedd

Családi szösszenet

Ancikám az utóbbi időben nagyon sajátságosan fejezi ki, hogy úgymond igényt tart már az unokákra. Akármilyen egészségügyi problémával fordulok hozzá, mindenre azt mondja, hogy neki is volt ilyen lánykorában, de szülés után hogy, hogy nem, megoldódott. Lehet szó menstruációs görcsről, csípőízület-fájdalomról, fejfájásról, mindenre a gyerek a gyógyír. 
Apa szerint nála ez pont fordítva volt, neki akkor kezdett el fájni a feje. 

2015. február 15., vasárnap

Párkapcsolati kalauz - az utazás

Kedvesem felajánlotta, hogy felhoz Pestre autóval, mivel volt errefelé valami dolga. Többek közt nagy szabadságot is jelentett ez nekem, mert bármikor megállhattunk pisilni. (Persze busszal is bármikor meg lehetett állni, csak kicsit kellemetlen volt utána visszaszállni, mert a többi utas a hólyagomnak az édes kurvaanyát emlegette.)

Nekem jó lett volna bárhol, bokorban is, árokparton is, erdőszélén is, na de miről szól a szerelem, ha nem arról, hogy angolvécét biztosítsunk a kedvesünknek. Így hát egy utunkba eső település legfrekventáltabbnak tűnő kocsmájánál álltunk meg. Szaladjak be, ő kint megvár, elszív egy cigit addig. 
Beszaladtam, de nem voltak kedvesek, pisiléshez fogyasztani kellett, úgyhogy egy félliteres ásványvizet bírtam beszürcsölni. 
Mondanom sem kell, hogy nagyjából negyed óra múlva majd' összepipiltem magam a kocsiban. Próbáltam egy darabig titkolni a dolgot, ugyanis időre mentünk, de egyszerűen muszáj volt megállni. Ő ekkor már igencsak idegállapotban volt, de nagy duzzogva ismét keresett nekem egy jónak tűnő kocsmát. Beszaladtam, és okos lány révén kettő deciliter barackléért cserében használhattam a budit. 
Folytattuk utunkat, és nagyjából hét perc elteltével kezdtem azt érezni, hogy széjjelszakad a hólyagom, de alig mertem megszólalni, mert igazán késésben voltunk már. Két variáció volt: vagy szólok, megállunk, elkésünk, mérges lesz, vagy összecsurgatom a kocsit, megállunk, elkésünk, mérges lesz. Mérlegeltem, első nyert. 
Nem kicsit állt értetlenül a dolog előtt, hogy én most direkt vele akarok kiszúrni, felfáztam, beteg vagyok, vagy valami női dolgot kell sürgősen rendezni, vagy mi a lónak a heréje van. 
Megálltunk, beszaladtam, okossan nagy bögre teát kértem, pipiltem, majd viszonylag gyors tempóban elkezdtem kortyolni, hogy legalább annyi pénz ne vesszen kárba, amennyit megiszok 12 másodperc alatt. Igen ám, de kertem virága ekkor váratlanul betoppant, és a csodálkozó kocsmáros, (no meg a falu krémje) hallatára eképpen szólt ingerült hangon:

- TE ISZOL??? Ezt most komolyan mondod, babám? Vagy ez valami vicc? Szórakozol velem netalántán? 

Majd elkezdett kifelé taszigálni az ajtón. 

Én ártatlan fejjel tetéztem a bajt, mire a kocsmáros még ártatlanabb fejjel, elhaló hangon szólt utánunk:

- Nem volt ám benne alkohol.

2015. február 10., kedd

Párkapcsolati kalauz - a meglepetés

Kedves szüleim egészen fantáziadúsan azt találták ki névnapomra, hogy megkérik drága barátomat, hogy szervezzen nekem meglepit, vigyen el jó messzire legalább egy fél napra, minden költséget állnak. 
Előfordul azonban, hogy a meglepetés fordítva sül el. 

Éppen a szobámban lévő atomkatasztrófa-helyzet normalizálásán munkálkodtam. Vagyis igazából csak egy seggnyomnyi helyet akartam kotorni az ágyam szélére, hogy le tudjak ülni egy pillanatra. Kedvesem ekkor érkezett meg, szemével végigkövette az ajtótól az ágyig tartó, ganyéba vájt folyosót, és mire elért hozzám a tekintete, már ajkára fagyott a szó. 

Hát én is csak annyit tudtam mondani, hogy "meglepetéééés".
Ja, meg hogy menjen ki, ajtó előtt számoljon el kábé háromezer-hétszázig, utána jöjjön vissza, és meglephet ő is nyugodtan. 

Hát eddig tartott a rendes lány vagyok imidzs, no de sebaj, lesz itt ennél még sokkal nagyobb meglepetés...

2015. február 8., vasárnap

Redacted

A kis kirándulásunk alkalmával sokat játszottunk egy Redacted nevezetű társasjátékkal. Titkosszolgálatos, ügynökös, vallatós, megsebzős, felrobbantós, tehát szerelem volt első játszásra. Nem volt kétség, hogy kell nekem. Láttam a dobozon a magyar neveket, mégsem forgalmazzák itthon, de 45 juró + postaköltség fejében bárhonnan elküldik kis hazánkba.

Hát ezek hülyének néznek! Nekiálltam elkészíteni.

Mint a szegény gyerek a mesében, 3 nap, 3 éjjel méricskéltem, vágtam, rajzoltam, színeztem. A jobb kezemben kiújult a lappangó ínhüvelygyulladásom (aminek volt némi köze tetriszfüggőséghez), és mikor elaludtam, boxerekkel, késekkel meg fojtózsinórokkal álmodtam. De megérte: 


Ezután további 2 éjjel fordítottam a véget nem érő játékszabályt magyarra, hogy biztosan hitelesen adjam át a többieknek. Aztán még 2 napig nézegettem, pakoltam ide-oda, fotóztam, begumiztam, kigumiztam, kipakoltam, bepakoltam, mert drága kis családom vagy kollektíve fáradt volt, vagy dolgoztak, vagy más érthetetlen okból nem akartak játszani. 

Ééés eljött a pillanat. Nekiültünk mindannyian, mindenki alaposan kezet mosott (ellenőriztem), kezdődhetett a játék. 
Elkezdtem magyarázni, és nagyjából odáig jutottam, hogy a játék cé, mikor anyám elkezdett visítani, hogy teÚristen, az egy boxer! Meg egy kés! Meg egy pisztoly! 
Ő ilyen erőszakos, brutális játékkal biztos nem játszik, majd felállt, és elment mosogatni. 



2015. február 5., csütörtök

Dézsaavató

Szóval apa másik hobbija a dézsa. Egész nyáron kutattunk, rohangáltunk, érdeklődtünk, mert minden valamire való háztartásba kell egy szüretelő dézsa.
Az elképzelés a következő volt: dézsát kirakjuk a kertbe, megtöltjük vízzel, beleoktojálunk egy keringetőszivattyút, mellé kályhát, és ekképpen fogunk télen, 35 fokos vízben, olcsó pénzből flesselni.

Egyik szombat este apa tűzoltó kollégái jöttek, hogy „felavassák” a parasztvelneszt.
Bent csináltam a dolgom, mikor megcsörrent a telefonom.
- Kislányom, egy pillanatra gyere már ki, légy oly kedves!
Felkaptam a cipő, kabátot, sapkát, mert 2 fok volt kint.
- Tegyél már egy kis fát a kályhába, meg hozzál ki lécci még egy kis pálinkát nekünk! Puszi!

Fél óra múlva már telefonálni sem kellett, ugyanis a fél falu azt hallgatta, hogy „áálééhó vakard már meg apád ffffffffffff…ülét, mert lefagy a keze.” "Ááá Józsi, debuzivagy!" "Tevagyabuzi!"

Ekképpen vitatkozott a három pucér, nedves férfi egymás ölében, és én már akkor sejtettem, hogy tesómmal nagyon komoly alibit fogunk jelenteni apának pár óra múlva. 

2015. február 2., hétfő

sms

1300 km, 14 óra utazás, 10 nap a világ háta mögött, először ennyi időre ilyen távol otthontól. (előtte 2 hét rinya, hogy írjálazonnal, úristenmegfogszhalnikislányom, mármosthiányzolpedigelsementél)

sms haza:
"Sziasztok! Ne aggódjatok, szerencsésen megérkeztünk, Istennek hála, nem volt semmi baj az úton, jól érzem magam, hiányoztok, puszilok mindenkit."

sms vissza:
"Szia Dórika! Megdöglött a patkány, puszi"

LIFE UPDATE

Az elmúlt 5 év tömören: összejöttem a szembeszomszéddal, összeházasodtunk, építettünk egy házat, és lett egy gyerekünk, Guszti. Szóval semmi...