2015. július 31., péntek

A szentéletű

Hétfőn töltöttem be a 22. életévemet. Ez alkalomból nem kisebb elhatározásra jutottam, minthogy előtte vasárnap elmegyek szépen a misére, meggyónok, és hétfőtől szent leszek. Nagyjából azt terveztem, hogy először minimálisra csökkentem, majd teljesen kinullázom a bűneim számát, és esetleg valami csodát is eszközölök idén. 
Namármost. Nem hétfőn, de nem is kedden, hanem nagyjából fél órán belül, még a templomkertben "eldórikáztam". 

Megvolt a gyónás, nagyon megtisztulva ülök egy padon a templomkertben a misére várva. Azon elmélkedem, hogy egy szent az valszeg nem nagyon ücsükél csak úgy, minimum el kéne kezdenem söprögetni a várost vagy venni a hajléktalanoknak kiflit. Látom, hogy közeledik egy alacsony termetű, inges-kalapos, pár évvel fiatalabb srác odaülés céljával. Ó bazeg ide ne gyere, mert akkor ezt nem úszom meg bűn nélkül. 

- Megláttam ezt a fantasztikus hölgyet, gondoltam, volna egy hely itt magácska mellett. Óóó, de udvariatlan vagyok, bemutatkoznék, ifjabb Tirpák Mihály a becsületes nevem. 

Gyerek pukedlizik, kalapot emel, táncikál. 

Imádkozom. Uram, adj erőt, hogy szeretni tudjam minden teremtményed, és meglássam benne Arcodat. Amen. 

- Látom a meglepettséget magácska arcán, hogy ilyen hirtelen idetoppantam, és valószínűleg az alkatommal is megleptem magácskát (legkevésbé azzal...), de én mindig is ilyen kis termetű voltam. Ott vigyorog a komám, nézze csak, (nyúlbéla gyerek a fa mögött tényleg vigyorog) rögtön azzal kezdte, mikor elhatároztam, hogy idejövök magácskához, hogy "csajozunk, csajozunk?". Óóóhhh, miért gondol mindenki azonnal erre? Meg mi az, már, hogy "csaj"? Egy ilyen finom hölgy, mint maga, nem érzi ezt oly' lealacsonyítónak?

- Nem.

- Nem baj. Én az egész életet úgy képzelem, mint egy hatalmas színdarab, aminek mi vagyunk a....

Imádkozom. Uram, add, hogy úgy tudjak ifjabb Tirpák Mihályra nézni, ahogyan Te, és hogy ne vágjam mindjárt nagyon szájba hamarosan. Amen. 

... érti már?

- Értem. (első hazugság)

- Nem akarok tolakodó lenni, de van magácskának újfent párja?

- ÚJFENT VAN. (második)

- Tudja meg, szavával mélyen a lelkembe tiport. Már nem mintha azt gondoltam volna, hogy lenne esélyem magácskánál. Hisz oly' fantasztikus. Megkérdezhetem, hogy mivel foglalkozik az úriember?

- Szívsebész. (harmadik), Ja, és vízilabdázik. (negyedik)

- Hát, ha most távoznék, mert ugye ott vár a komám, a Jóska, tényleg olyan volna, mintha újfent csajozni ültem volna ide magácskához. 

- NEM! (ötödik)

- Ha valóban így látja, távozom. Örülök, hogy megismerhettem, bár tudom, hogy egy magamfajtának esélye sincs egy olyan nőnél, mint magácska. Nem vagyok én senki. Gazdag se vagyok, jóképű se, csak a becsületem van, semmi más. Hát, akkor távozom. Viszontlátásra. 

- Viszontlátásra. (hatodik)

Szín: Templomkert, Tirpák Misi, szentélet el, bűntudat, szégyenérzet színre lép. 
Majd talán jövőre... 

"Józsi atya, elnézést, volna még egy perce?" :D


2015. július 25., szombat

Az ajándékmesterek

Kis családomat arról lehet megismerni messziről, hogy rettegünk minden ünnep előtt, mert képtelenek vagyunk normális ajándékot választani szeretteinknek.

Persze itthon, belső körökben ezt be nem ismernénk, műmosoly, és örömteli csodálkozás követi az ajándékbontogatást:

"Jajj Tomi, egy üveg lekvár! Dejó! Köszönöm."
"Ezaz! Műtakony! Apa, ezt nagyon eltaláltad!"
"Mi ez, szappan? Köszi, pont elfogyott!"

Apa idei alakítása azonban túltesz az eddigieken. Anya szülinapjára ugyanis egy zsák kukoricával azaz EGY ZSÁK KUKORICÁVAL tudott előrukkolni.


Oké, a tény, hogy emberi étkezésre szánt csemegekukorica volt, valamennyit azért javít a helyzeten.
Szülinap, nem akar senki senkit megbántani, meg már ezt itthon megszoktunk, "aztaaa, egy zsák kukorica, tök jóó, köszi", puszi-puszi, mindenki boldog. Anya is, mert így elég lesz apa szülinapjára egy kombinátfogót venni.

Guci épp itt van paprikáért, csöndesen végignézi a jelenetet.

Ő nem akar beleszólni, de mi volna, ha vennénk mondjuk neki valami szép karkötőt, vagy tudja is ő mit. Csak most az egyszer, kibaszásból. :D




2015. július 16., csütörtök

Mindent Is Tudó Guci és Nagyotmondó Tibi

Jelen voltam nemrég, mikor találkozott Mindent Is Tudó Guci és Nagyotmondó Tibi.

Guci barátomról tudni kell, hogy amellett, hogy kiváló kőműves, nagyon komoly elméleti szakember. Az űrkutatástól a génsebészetig a népi hangszerkészítésen át jártas mindenben, és mindenhez hozzá tud szólni valami nagyon jelentőségteljeset. Ránézésből megmondja, hogy mi baja a bokaszalagodnak, milyen élelmiszeradalékok okoznak hiperaktív tüneteket, milyen merénylők állnak szeptember 11 hátterében. Nincs számára lehetetlen, simán lealáz a szakterületeden is.

Így van ezzel nagyotmondó Tibi is, akinek egyébként a tisztességes foglalkozása szobafestő-mázoló. Ha neked 8 gigás pendrive-od van, neki tuti, hogy 9 terrás, ha te 200 km-t tekertél tegnap, akkor ő 400-at úszott, és ha van egy ismerősöd, aki 6 nyelven tud, akkor neki olyan ismerőse van, aki 12 nyelven tud. Általában picivel mindig több, nagyobb, jobb van neki mindenből, csak most éppen otthon hagyta.


Minap Gucival átmentünk Tibihez kölcsön hengerért, mert a miénk túl nagy volt a vödrünkhöz, festeni akartunk ugyanis.

- Szevasztok, helló, mizújs - jött elő a kertből Nagyotmondó Tibi.
- Szevasz Tibikém! Kisebb hengerért jöttünk, ha volna kölcsön, ami belefér ebbe a vödörbe.
- Megnézzük mingyá' várjá'. De egy szar hangulatodban vagy bazmeg, mi van veled?
- Ááá hallod, fáradt vagyok, egész éjjel nem aludtam faszom.
- Az kemény, én képzeld, már két éjjel nem aludtam!
- Jaa, bocsi, az előbb rosszul mondtam, tényleg, én is két éjjel nem aludtam.
- Igen? Igazából én három éjjel nem aludtam!

Haladunk a garázs felé, én már alig bírom magamra erőltetni a pókerarcot. :D 

- Tibikém, ezt a Lada Samarát vetted a múltkor?
- Ezt bazmeg, de úgy megy mint állat. 
- Hátsókerekes? - kérdezi Guci összevont szemöldökkel, hozzáértően.
- Az, az - válaszolja Tibi hozzáértően. 
- Milyen motor van benne?
- Tiédben milyen van Gucikám?
- 1700-as asszem.
- Jaa, hallod ez azért 2700-as, 200 lóerő. Nem mindegy ám!
- Az már valami! - nézegeti Guci az autót csípőre tett kézzel, elismerően. - Háát tesa, nem csodálom, hogy megy mint állat, ugye ha már kicsi a pöcsöd, legalább ezzel tudod majd kompresszálni. 
- Ebbe ne menjünk bele, hogy kinek kisebb, mert úgyis én nyernék bazmeg. 

:D
Mindenesetre szerencsésnek mondom magam, hogy ekkora szakértő ismerőseim vannak. 

2015. július 14., kedd

Családi mutatvány a Balatonnál

Pár jó tanács a Balatont egy nap alatt körbebiciklizni vágyók számára:

1. NE TEDD!
Nincs több. :D

Az egész úgy indult, hogy mentem a városban a bicajjal, és a körút másik oldaláról egy bájos, édes, rég nem látott barátnőm átüvöltött, hogy ÚÚÚRISTEN DÓRI DE KIVAGY BASZVA MILYEN VÁDLID VAN MÁR ASZTAKURVA.

Ettől aztán én olyan mértékű önbizalmat nyertem, hogy mindjárt kitaláltam, hogy körbebiciklizem a magyar tengert egy nap alatt. Persze ez csak egy kósza ötlet volt, akkor lettem benne egészen biztos, mikor három egymástól független, teljesítménytúrákban, biciklizésben jártas ismerős azt mondta, hogy nem fog menni. A másik, hogy Józsi atya azt mesélte a prédikációjában, hogy ő maratont futott, és felajánlotta a hívekért. Gondoltam, nekem is van miért felajánlani, többek közt egy májátültetésen átesett kis srácért. 

Pénteken találtam ki, hogy szombaton megyek. Az előkészület rész nagyjából annyi volt, hogy már nem nagyon csináltam aznap semmit, mert ugye pihenni kellett, vettem egy csomag szőlőcukrot, meg felpumpáltam a kereket. Látta a lázas készülődést tesó is, persze akkor már ő sem akart kimaradni a jóból. Átjött a nagypapi is, mikor meghallotta a hírt, elkezdett matekolni, hogy végül is, ha egy kényelmes átlag 20 km/h-s tempót tartok, 10 óra alatt visszaérek, mert 200 km körül van, és akkor rám se sötétedik. Oké. Anya megszánt minket, hogy ne kelljen vonatozni, meg Budapesten átbiciklizgetni másik pályaudvarra hajnalban, így levitt minket kocsival. Így már háromból hárman nem tudtuk, hogy mire vállalkozunk + a papa otthon, aki igazából a boltnál tovább nem nagyon jutott még bicajjal. 

A biciklikről: tesóm két kempingbicajból összerakott országútin nyomult, én meg egy Magellán trekkingen, amit tulajdonképpen kötegelők tartanak egyben. 

Tulajdonképpen akkor fostam be, mikor Balatonkenesénél ránéztem a vízre, és nem volt másik vége. Arra gondoltam, hogy Jocika májáért elég volna elmondani egy Miatyánkot, meg tulajdonképpen nem örülnék, ha a biciklim tönkre menne a viszontagságos túrán, meg egyébként is nem is vagyok jól, meg úgy izé, MENJÜNK HAZA! :D
De ha már idáig eljöttünk... Meg anci vállalta, hogy széftikárosat játszik egész nap... Induljunk neki. Öcskös szólt, hogy ő nem fog rám várni, majd találkozunk, ahonnan indultunk. Ellesznek ott anyával, míg vissza nem érek holnap. 

Nem tudom, hogy volt-e már valaki véletlen alföldi gyerek biciklivel hegyen. Ha még nem, akkor ne próbálja ki, mert nagyon fájni fog. 

Éppen toltam fel a bringát egy meredekebb szakaszra, mikor találkoztam egy sráccal. Mindenki tudta, hogy itt nincs felesleges fecsegés.
Minimál párbeszéd:

- Körbe?
- Ja. Te? 
- Ja.
- Honnan?
- Kenese.
- Ííí.
- Te?
- Fonyód.
- Úúú.
- Ja. 
- Cs.
- Sz.

Aztán találkoztam egy másik sráccal is, az meg elkezdte nekem magyarázni, hogy ő már két éve edz, hogy 12 órán belül meglegyen a kör. Ennyi szöveggel nem csoda. :D

Volt darázscsípés, sírás, bicikli árokba hajítás, eltévedés, random embereknek rinyálás, hogy mondják, hogy ez már a déli part, verekedés, leégés, vízkeresés, ilyesmik.

Az emberekben azonban kellemesen csalódtam. 
Füvet nyíró nénik készségesen töltögették a kulacsomat, kocsmatöltelék bácsik sokat vigyáztak a bicajra, ijedt járókelők négyszer akartak hozzám mentőt hívni, mikor fetrengtem az út szélén. Le a kalappal előttük, innen is köszönöm mindenkinek!

Ééés a végjáték: 10 és fél óra tekerés, 205 km a lábba, majdnem sikerült tartani a (és itt szólnék kedves nagypapihoz, akinek a szavai sokszor eszembe jutottak) kvára nem kényelmes átlag 20 km/h sebességet! :D Nos, ekkor szembesültem vele, hogy az út fel van túrva, telefonom rég le van merülve, nem lehet tovább menni. Járókelő, helószia, bocsi, hogy lehet itt átmenni? 

- Őőő... Látod ott azt a lépcsőt fel a vasúthoz?

Elkezdtem bőgni, mint a zálogos marha, de Jocika májára gondoltam, meg Jézusra, aztán csak meglett a lépcsőzés is, meg az utolsó 5 km. 
Itt még egy tanács azon kívül, hogy NE, ha már csináljátok, alulról induljon a buli, mert 10 óra után nem úgy teker az ember felfelé, mint ahogy azt elgondolja elsőre.

Így történt, hogy öcsém 10, én pedig 11 óra alatt tekertem körbe a Balatont. 
Zamárdiig van meg a piros csík, amit androidra húztam a seggemből, aztán feladta a küzdelmet, és lemerült. 

Keményebbek vagyunk tehát, mint az okostelefon, mint a vídia, mint a fagyott kutyaszar, mint a kádszéle, mint Tarzan talpa. Jocika mája meg tutira rendben lesz. :D

Azóta meg édesanyánk keneget mindenféle kenőccsel, hogy újra lábra tudjunk állni, de biciklizni azért már voltunk mindketten. :D



2015. július 7., kedd

Havi nem baj

!!!Csúszásveszély elhárítva!!!

Azonban mindennek ára van... 

Mikor az ember 40 nap, 40 éjjel csak tanul, kávén él, nem megy fényre, nem csoda, hogy a szervezete kissé átáll robot üzemmódba, és elmaradnak olyan alapvető funkciók, mint a nyáltermelés vagy a petesejtérlelés... 

Ilyenkor az emberlánya hiába várja, csak nem tolat be a piros merci.
Na, nem baj, majd én kiinternetezem, hogy mi a bajom. A webbeteg és a nőklapjacafé segítségével olyan súlyos agydaganatot és méhnyakrákot diagnosztizáltam magamnak, hogy kissé azonnal befostam. Második lehetőségként  ott lebegett a levegőben, hogy én vagyok II. Szűz Mária, bár nem jött még az angyal szólni. 

Irány a nőgyógyász.
Gomboltam már a gatyámat, de a doktor úr eme kérdéssel szakította meg a folyamatot:

- Pisilésnél csíp?
- Őőő... Nem.
- Viszket?
- Nem.
- Él nemi életet? 
- Nem.

Öltözzek vissza nyugodtan, fogamzásgátló lesz ebből. 

Mi?? Hogy meg sem néz? Hogy ki sem vizsgál, mikor halálomon vagyok?

Pánikos hangulatban rohantam az endokrinológushoz. Onnan vérvételre kellett mennem, majd vissza a papírokkal, de boldogan álltam ki a próbát, hogy most végre vége a kétségeknek, megmondják, hogy miért nem jön a Mikulás. 

Nagy szakértelemmel nézegette a doktor úr a leletet. Vakarta a fejét rendesen, én meg már alig láttam az idegtől, végül arra jutott, még egy vérvételre el kell menni. 
Az se baj, ha kell, hát kell!
A második adag leletnél még jobban vakarta a fejét. Nézegette, gondolkodott, hasonlítgatta a kettőt, letette, felvette, majd egyszer csak aszongya: 

"Dóra, úgy látom, maga ideges."

Már hogy a k*rva életbe ne volnék ideges? Csak mondja már, hogy mi a bajom!!!

Jaaaaa, hát az, hogy DÓRA, MAGA IDEGES.

Mivan??? Hogy ezért kellett vért venni KÉTSZER?:D Miért nem kérdezte meg???

Tehát: próbáljak kicsit megnyugodni, igyak esetleg valami nyugtató teát, és KERÜLJEM A STRESSZT. 

Azóta is olvasom a nőklapjacafét, hátha meglelem az igazságot, de még nem jöttem rá, hogy hogyan kerüljem a stresszt. :D Aki tudja a választ, az írja meg, de komolyan.



LIFE UPDATE

Az elmúlt 5 év tömören: összejöttem a szembeszomszéddal, összeházasodtunk, építettünk egy házat, és lett egy gyerekünk, Guszti. Szóval semmi...