2016. február 22., hétfő

Pedagógiai mustra 2. rész - dicsőség

Nyílt nap volt ma az iskolában, jöttek a leendő elsősök szülei, hogy megnézzék az órákat. 
A buli kezdete előtt be lett idomítva minden gyerek, hogy kussol, ül, nyugszik, csinálja a feladatát, müzlit meg tallért kap délután, aki bír a vérével. Akivel meg ordítani kell, az nem jön az állatkertbe. Tanítónéni olyan eszközrendszert hozott, mint még soha, ki volt találva minden, mert hát ugye a biznisz az biznisz (alapítványi suli). 

Kirát, a súlyos tanulási és magatartási problémákkal küzdő kislányt kissé elkülönítették a hátsó padok egyikébe, velem. Amúgy is egy külön embert igényelne, de ezen a kitüntetett alkalmon nem mert kockáztatni a vezetőség. Annyit és nem többet bíztak rám, hogy minden rendben legyen. Hát az menni szokott. Ja, nem. Megbeszéltük, hogy ugye nem lesz hiszti, akar menni az állatkertbe, satöbbi. 

A terem végében alig fértek a szülők egymástól. Megkezdődött a tanóra, a tanárnéni épp hogy cigánykereket nem hányt, volt ott kísérlet, kisfilm, csoportmunka, drámajáték, vetélkedő meg minden, amit legálisan gyerekkel lehet csinálni. A szülők meg csak ámultak és bámultak. Aztán egy másolós feladat következett, amibe szokatlanul elmélyedtek a gyerekek, mindenkinek jót tett a lelkifröccs. Kira azonban nem mozdult. Rászóltam, ő pedig a nagy, kerek szemeivel rám nézett, és így törte meg a csendet:

- Nem baszki. 

Íííííííííí ettől mentsen meg mindenkit a Jóisten. Nem is kellett hátra pillantanom, éreztem, hogy az összes szülői szem rám szegeződik, és várják a módszertani megoldásdömpinget. Judit néni könyörületesen nem akarta elásni a "tekintélyem" egy azonnali közbeavatkozással, így várakozó álláspontba helyezkedett. 

Hát én elsőre egy ilyen Böjte atyás megoldást gondoltam ki: 

- Biztosan rosszul hallottam, amit mondtál, de nem számít, Csak az számít, hogy büszkék lehessünk rád! 
- Azt mondtam, hogy NEM, BA...
- JÓÓÓÓÓÓÓÓÓ, semmi baj, állj neki gyorsan. 
- Nem állok, mert ez egy nyomoronc feladat. 

Eközben már módszertanilag azt sutyorogtam a fülébe, hogy szünetben adok neki egy ötszázast, meg anyukájától kapni fog egy pónilovat, és egész éjjel tévézhet meg gépezhet két napig otthon, ha most csendben marad és csinálja a feladatát.
Mire ő kevéssé diszkréten, hogy neki nem kell ötszázas meg ló, ő akkor is leszarja már ezt az egészet. 

Kivert a víz, tulajdonképp ezt hívják szakmai leégésnek.

Judit néni lassan de magabiztosan  közeledett a padunkhoz, na majd ő megmutatja:

- Kira, kérlek, vedd elő a tolltartód!
- NEM! (ezaaaazzz, ügyes kislány! :D)
- Nincs, olyan, hogy nem, kértem tőled valamit!

Ezzel Kira kirántotta a tolltartót és ledobta a földre. 

Így büszkén mesélhetem a történetet: igaz, hogy megalázott egy 10 éves, de a Judit nénit még jobban. 

Taps. 

2016. február 19., péntek

A jó gyógypedagógus

Mikor megkérdezik, hogy mivel foglalkozom, és kiderül, hogy gyógypedagógiával, gyakorlatilag háromféle reakció szokott érkezni. 

Az első halmazba tartoznak, akik tudják, hogy mit csinál a gyógypedagógus. Ők általában azt szokták mondani, hogy 1. "én nem tudnék fogyatékosokkal foglalkozni, mert sajnálom őket", 2. "az most jó szakma, mert annyi a beteg gyerek". 

A második típus, aki teljesen meg van győződve róla, hogy tudja, mit csinál a gyógytornász, és mondja, hogy hiányszakma, neki is van egy gyógytornász ismerőse, és tök sok kliense van mindig. 

A harmadik csoportnak fingja nincs, hogy mi az, de hogy mondjon valami okosat, megjegyzi, hogy de jó lehet apámnak, mert biztos jól tudok akkor masszírozni.

Na, de most az utóbbi időben újabb érdekes tapasztalatokkal gazdagodtam. Azt látom, hogy a körülöttem lévő ember egy része azt gondolja, hogy engem a normálisnál kicsit komolyabb érzelmi szálak fűznek a fogyatékos személyekhez. Ez a következő esetek miatt fogalmazódott meg bennem: 

1. Ivett, a rég nem látott barátnőm átjött dumcsizni, és az volt a második kérdése, hogy "és mi van a fogyatékosokkal?" Mert hát ő csak a kedvemben akart járni. (???) 

2. Egy kedves barátom megismerkedett egy lánnyal, majd azzal próbálta reklámozni nekem, hogy biztos szimpatikus lesz, mert van egy autista testvére. (????)

3. Guci tekergette a facebookot, elindított egy videót, majd szólt, hogy ez nekem való, mert van benne egy kutya meg egy értelmi fogyatékos kislány. (?????)


NEM VAGYOK BETEG. :D Megértéseteket köszönöm. 



2016. február 13., szombat

Pedagógiai mustra 1. rész - mert biztos lesz még

Ki ne szeretné a gyerekeket, meg a cuki beszólásaikat?

3. osztályban fogok most kicsit tanítani. De ez nem olyan 3. osztály, mint a többi. 
Válogatott 25 gyerek jár ide:

- 3 autista
- 1 állandóan éneklős
- 1 diabétesz
- 3 hiperaktív
- 4 beilleszkedési, tanulási, magatartási probléma
- 1 Down-szindróma
- 1 hallássérült
- 1 mozgássérült
- 5 kiemelten tehetséges

és a többiek "átlagosak". 

Őszintén be kell vallanom, hogy először kicsit ijedve néztem végig a társaságon, aztán másodszor is és harmadszor is, és tulajdonképpen még mindig nem vagyok teljesen nyugodt. :D 

Ha még nem volt anekdota a névmemóriámról, majd lesz. Elég most annyi, hogy gyakorlatilag nincs. A hab a tortán, hogy a mai gyerekeket nem Katinak meg Zolinak hívják, hanem Absának, Karádnak, Gemmának és Tíciának. 

Oxána (Down-szindrólmás kislány) neve sehogy sem jutott eszembe, pedig nagyon rá akartam szólni, hogy ne verje szét mappával a padtársa fejét, ha lehetséges. 

- Hogy hívnak? - kérdeztem. 
- Dórinak, hát még a saját nevedet se tudod?

Oké, az már nyilvánvaló, hogy a középsúlyos értelmi fogyatékos kislány teljesen hülyének néz, de talán  a többieknél még van esélyem. :D


Ezen a képen az látszik, hogy Oxána épp vérrel rajzol a falra, amikor mindössze annyi volt a feladatom, hogy vigyázzak rá kb. 20 percre. Nagy gyakorlottan elő akartam kapni a módszertani puttonyból a jolly jokert, de a kislány megelőzött:

- Moszt szomolú a szíved, mert véllel matkát lajszoltam a falla, utye?


2016. február 5., péntek

Gasztroblog

Most, hogy a szakdolgozatot hamarosan le kell adni, itt volt már az ideje a kolbásztöltésnek. 
A kolbásztöltő brigádból néhányan sajnos hamar elfáradtak, vagy egyéb, közerkölcsi okokból nem szerepelhettek a felvételen, de ők is kiváló szakemberei, továbbörökítői az évszázados nemzeti gasztrokultúránknak:


És ne feledjétek: "én mindenféleképpen, bármilyen témához hozzá tudok szóni!"

LIFE UPDATE

Az elmúlt 5 év tömören: összejöttem a szembeszomszéddal, összeházasodtunk, építettünk egy házat, és lett egy gyerekünk, Guszti. Szóval semmi...