Pedagógiai mustra 2. rész - dicsőség

Nyílt nap volt ma az iskolában, jöttek a leendő elsősök szülei, hogy megnézzék az órákat. 

A buli kezdete előtt be lett idomítva minden gyerek, hogy kussol, ül, nyugszik, csinálja a feladatát, müzlit meg tallért kap délután, aki bír a vérével. Akivel meg ordítani kell, az nem jön az állatkertbe. Tanítónéni olyan eszközrendszert hozott, mint még soha, ki volt találva minden, mert hát ugye a biznisz az biznisz (alapítványi suli). 

Kirát, a súlyos tanulási és magatartási problémákkal küzdő kislányt kissé elkülönítették a hátsó padok egyikébe, velem. Amúgy is egy külön embert igényelne, de ezen a kitüntetett alkalmon nem mert kockáztatni a vezetőség. Annyit és nem többet bíztak rám, hogy minden rendben legyen. Hát az menni szokott. Ja, nem. Megbeszéltük, hogy ugye nem lesz hiszti, akar menni az állatkertbe, satöbbi. 

A terem végében alig fértek a szülők egymástól. Megkezdődött a tanóra, a tanárnéni épp hogy cigánykereket nem hányt, volt ott kísérlet, kisfilm, csoportmunka, drámajáték, vetélkedő meg minden, amit legálisan gyerekkel lehet csinálni. A szülők meg csak ámultak és bámultak. Aztán egy másolós feladat következett, amibe szokatlanul elmélyedtek a gyerekek, mindenkinek jót tett a lelkifröccs. Kira azonban nem mozdult. Rászóltam, ő pedig a nagy, kerek szemeivel rám nézett, és így törte meg a csendet:

- Nem baszki. 

Íííííííííí ettől mentsen meg mindenkit a Jóisten. Nem is kellett hátra pillantanom, éreztem, hogy az összes szülői szem rám szegeződik, és várják a módszertani megoldásdömpinget. Judit néni könyörületesen nem akarta elásni a "tekintélyem" egy azonnali közbeavatkozással, így várakozó álláspontba helyezkedett. 

Hát én elsőre egy ilyen Böjte atyás megoldást gondoltam ki: 

- Biztosan rosszul hallottam, amit mondtál, de nem számít, Csak az számít, hogy büszkék lehessünk rád! 

- Azt mondtam, hogy NEM, BA...

- JÓÓÓÓÓÓÓÓÓ, semmi baj, állj neki gyorsan. 

- Nem állok, mert ez egy nyomoronc feladat. 

Eközben már módszertanilag azt sutyorogtam a fülébe, hogy szünetben adok neki egy ötszázast, meg anyukájától kapni fog egy pónilovat, és egész éjjel tévézhet meg gépezhet két napig otthon, ha most csendben marad és csinálja a feladatát.

Mire ő kevéssé diszkréten, hogy neki nem kell ötszázas meg ló, ő akkor is leszarja már ezt az egészet. 

Kivert a víz, tulajdonképp ezt hívják szakmai leégésnek.

Judit néni lassan de magabiztosan  közeledett a padunkhoz, na majd ő megmutatja:

- Kira, kérlek, vedd elő a tolltartód!

- NEM! (ezaaaazzz, ügyes kislány! :D)

- Nincs, olyan, hogy nem, kértem tőled valamit!

Ezzel Kira kirántotta a tolltartót és ledobta a földre. 

Így büszkén mesélhetem a történetet: igaz, hogy megalázott egy 10 éves, de a Judit nénit még jobban. 

Taps.