2016. október 26., szerda

Katasztrófaturizmus a 4. emeleten UPDATE - avagy új barátot szereztem, Savanyújóskát

A pánikhelyzet fokozódott, kénytelen voltam szerelőt hívni. Előtte azért átcsöngettem a nénihez egyeztetni, ami tulajdonképp nem lényeges esemény a történet szempontjából, azonban kicsit közelebbről megismerhetjük az öregasszonyt. 

- Ki az? 
- Dóri vagyok a szomszédból. 
- Jól van drágám, egy pillanat, és nyitom!

Nem nyitja. Eltelik egy perc, kettő, három, négy, öt, hallom, hogy matat, de semmi. 
Csöngetek újra, néni kiszól: 

- Ki az? 
Az anyám kabátját, ennek a fele se tréfa! :D 
- Dóri vagyok a szomszédból. 

A könnyed előjáték után még egy pillantást vetettem a csontszáraz fürdőszobára, megbeszéltük, mikor jön a szakember. 
Szakember se tudott többet mondani annál, minthogy nagy az Isten állatkertje.

- Néni is szeretne felmászni a létrára, megbizonyosodni, hogy száraz? 
- Én már voltam fent!!!
- És tessék mondani, nedves lett a keze, mikor a falat tapogatta? 
- Nem mondhatni. 
- Nem tetszik gondolni, hogy esetleg nem is beázásról lehet szó? 
- NEM!!!

Ok. 

Néni azóta is feljár. Hol a függönyválasztásban kér segítséget, hol pedig ellenőrzi, hogy jól vagyok-e (mert szerinte rossz környéken dolgozom). Ami a legszebb az egészben, hogyha nem talál itthon, átcsenget a szomszédokhoz, nem tudják-e véletlenül hol vagyok, mert Ő ÁZIK, ÉN PEDIG NEM VAGYOK HAJLANDÓ FOGLALKOZNI EZZEL A TÉMÁVAL! 

Egy közös azért mindig van a látogatásaiban, az pedig a panaszkodás. 

Leírom a problémakört, hátha valakinek ismerős. Volt szerencsém ugyanis Néni személyében megismerni a világ legszerencsétlenebb hölgyét. Szegényt minden nap megveri a Jóisten.
Ugye azt már tudjuk, hogy ázik a lakása. Ez már önmagában elég szar, de itt halmozódó tragédiáról beszélünk. A varrónő elszabta a függönyét, fáj a dereka, esik az eső, túl meleg van, túl korán nyugszik a nap, túl későn kel, túl sokáig piros a lámpa, túl sokáig zöld a lámpa, és amúgy is, mindenki vele akar kib*szni, mindig, állandóan, egész nap, mindenhol. 

A legszebb azonban az, amikor Néni partnert talál a hülyeséghez. Ilyenkor létrejön a szopáslicit. Majdnem olyan, mint Mindent Is Tudó Guci és Nagyotmondó Tibi dialógusa, csak itt a lényeg, hogy kinek szarabb. Savanyújóskákról tudni kell, hogy alig várják, hogy valakivel találkozzanak, az meg megkérdezze, hogy hogy vannak. 

- Hogy van Terike? 
- Nem akarok panaszkodni, de nem jól. Bent vagyok napi 10 órát, hazamegyek, nincs időm semmire, se pénzem, Feri megmondta, hogy elmegy, nem bírja tovább, ráadásul gerincsérvem is van.
- Nem mondja!?!?!?
- De, tényleg, úgy fáj, hogy nem lehet más, én mondom! 
- Jaaa, hát csak úgy kitalálja magának. Én már hajolni se tudok.
- Mit hajolni, én már járni se tudok! 
- De ide is gyalog jött! Bezzeg én már taxival kell járjak. 
- Nagyon rossz, megdöglök, elpusztulok, sírok minden reggel meg este. 
- Én is sírok, de én egész éjjel is, annyira rossz! De hagyján, tudja, mi a legszörnyűbb? Hogyha ezzel a háttal vissza kell mennem a raktárba! Csak 4 embernek kell meghalnia, hogy ez bekövetkezzen, úgyhogy közel a vég! 
stb...

Ilyenkor nem elég csak bólogatni, borzasztóan kell sajnálni a sorscsapások miatt, valahogy így: "Járásából ítélve el is van már az törve az a gerinc." :(

Néni szomorúan, ámde teljes lelki békével szokott elkullogni, tudniillik Savanyújóskák szeretnek kínlódni.  

2 megjegyzés:

LIFE UPDATE

Az elmúlt 5 év tömören: összejöttem a szembeszomszéddal, összeházasodtunk, építettünk egy házat, és lett egy gyerekünk, Guszti. Szóval semmi...