A pánikhelyzet fokozódott, kénytelen voltam szerelőt hívni. Előtte azért átcsöngettem a nénihez egyeztetni, ami tulajdonképp nem lényeges esemény a történet szempontjából, azonban kicsit közelebbről megismerhetjük az öregasszonyt.
- Ki az?
- Dóri vagyok a szomszédból.
- Jól van drágám, egy pillanat, és nyitom!
Nem nyitja. Eltelik egy perc, kettő, három, négy, öt, hallom, hogy matat, de semmi.
Csöngetek újra, néni kiszól:
- Ki az?
Az anyám kabátját, ennek a fele se tréfa! :D
- Dóri vagyok a szomszédból.
A könnyed előjáték után még egy pillantást vetettem a csontszáraz fürdőszobára, megbeszéltük, mikor jön a szakember.
Szakember se tudott többet mondani annál, minthogy nagy az Isten állatkertje.
- Néni is szeretne felmászni a létrára, megbizonyosodni, hogy száraz?
- Én már voltam fent!!!
- És tessék mondani, nedves lett a keze, mikor a falat tapogatta?
- Nem mondhatni.
- Nem tetszik gondolni, hogy esetleg nem is beázásról lehet szó?
- NEM!!!
Ok.
Néni azóta is feljár. Hol a függönyválasztásban kér segítséget, hol pedig ellenőrzi, hogy jól vagyok-e (mert szerinte rossz környéken dolgozom). Ami a legszebb az egészben, hogyha nem talál itthon, átcsenget a szomszédokhoz, nem tudják-e véletlenül hol vagyok, mert Ő ÁZIK, ÉN PEDIG NEM VAGYOK HAJLANDÓ FOGLALKOZNI EZZEL A TÉMÁVAL!
Egy közös azért mindig van a látogatásaiban, az pedig a panaszkodás.
Leírom a problémakört, hátha valakinek ismerős. Volt szerencsém ugyanis Néni személyében megismerni a világ legszerencsétlenebb hölgyét. Szegényt minden nap megveri a Jóisten.
Ugye azt már tudjuk, hogy ázik a lakása. Ez már önmagában elég szar, de itt halmozódó tragédiáról beszélünk. A varrónő elszabta a függönyét, fáj a dereka, esik az eső, túl meleg van, túl korán nyugszik a nap, túl későn kel, túl sokáig piros a lámpa, túl sokáig zöld a lámpa, és amúgy is, mindenki vele akar kib*szni, mindig, állandóan, egész nap, mindenhol.
Ugye azt már tudjuk, hogy ázik a lakása. Ez már önmagában elég szar, de itt halmozódó tragédiáról beszélünk. A varrónő elszabta a függönyét, fáj a dereka, esik az eső, túl meleg van, túl korán nyugszik a nap, túl későn kel, túl sokáig piros a lámpa, túl sokáig zöld a lámpa, és amúgy is, mindenki vele akar kib*szni, mindig, állandóan, egész nap, mindenhol.
A legszebb azonban az, amikor Néni partnert talál a hülyeséghez. Ilyenkor létrejön a szopáslicit. Majdnem olyan, mint Mindent Is Tudó Guci és Nagyotmondó Tibi dialógusa, csak itt a lényeg, hogy kinek szarabb. Savanyújóskákról tudni kell, hogy alig várják, hogy valakivel találkozzanak, az meg megkérdezze, hogy hogy vannak.
- Hogy van Terike?
- Nem akarok panaszkodni, de nem jól. Bent vagyok napi 10 órát, hazamegyek, nincs időm semmire, se pénzem, Feri megmondta, hogy elmegy, nem bírja tovább, ráadásul gerincsérvem is van.
- Nem mondja!?!?!?
- De, tényleg, úgy fáj, hogy nem lehet más, én mondom!
- Jaaa, hát csak úgy kitalálja magának. Én már hajolni se tudok.
- Mit hajolni, én már járni se tudok!
- De ide is gyalog jött! Bezzeg én már taxival kell járjak.
- Nagyon rossz, megdöglök, elpusztulok, sírok minden reggel meg este.
- Én is sírok, de én egész éjjel is, annyira rossz! De hagyján, tudja, mi a legszörnyűbb? Hogyha ezzel a háttal vissza kell mennem a raktárba! Csak 4 embernek kell meghalnia, hogy ez bekövetkezzen, úgyhogy közel a vég!
stb...
Ilyenkor nem elég csak bólogatni, borzasztóan kell sajnálni a sorscsapások miatt, valahogy így: "Járásából ítélve el is van már az törve az a gerinc." :(
Néni szomorúan, ámde teljes lelki békével szokott elkullogni, tudniillik Savanyújóskák szeretnek kínlódni.