2016. szeptember 22., csütörtök

Katasztrófaturizmus a 4. emeleten

Nos. Eddig azon gondolkoztam, hogy kéne a szomszédokkal összehaverkodni. 
Most kettesével jönnek hozzám látogatóba, az élet ezt is megoldotta. 

Ha azt gondoljátok, hogy szar van a palacsintában, jól gondoljátok, nem azért jönnek, mert ennyire jófej vagyok. :D 

Valamelyik nap épp számolgattam, hogy melyiket volna érdemes inkább befizetni, a gázt vagy a villanyt, mikor csöngettek. Egy kicsike néni állt az ajtóban, és roppant ideges volt. Azzal kezdte a mondandóját, - hogy tudjam, hol a helyem a hierarchiában -, hogy ő már volt már itt, csak én akkor nem voltam itthon! Aztán a lényegre tért, hogy alattam lakik, nagyon ideges, mert folyik a plafonról patakokban a víz, lukas a fürdőszobám! Na, ennek a fele sem tréfa - gondoltam. Másnap direkt lassan mentem a munkahelyre, nehogy megizzadjak, mert annál rosszabb lesz fürdés nélkül kibírni a hetet. Aztán úgy gondolkodtam, hogy csak át kéne nézni a kicsi nénihez, hogy mennyi időm van szerelőre spórolni, míg rá nem omlik a vakolat.

Átmentem hát hozzá, mutatja a plafont, semmi eltérés. Kérdezem, hogy hol kell nézni, ő meg sápítozva kalimpál, hogy ahol az a nagy folt, ahol mállik a tapéta, reped a csempe, penészedik a fal! Pusztuljak el, semmit nem láttam. Persze mondtam a kicsi néninek, hogy ez annyira rosszul néz ki, hogy azonnali megoldást kíván! Lelkendezett, hogy hát ezt magyarázza ő is!

Na, itthon akképpen gondolkodtam, hogy kicsi néninek csak a tudatállapotát kell megváltoztatni a szivárgással kapcsolatban, arra pedig tökéletes lesz egy szerelő ruhába öltözött haver, aki szépen felméri a terepet nála, majd feljön hozzám, kalapál párat, aztán visszamegy a nénihez, és megnyugtatja, hogy megtalálta a szivárgás okát, és most már úgy megvan szerelve minden, hogy többet ilyen sorscsapás biztos, hogy nem eshetik meg vele. 

Igen ám, de másnap csöngött a telefon, és először hívott a Csütörtök Jancsi, aztán a Pöszmet Gabi végül meg a Kövér Jocó, hogy ázik a garázs, ázik a fürdő, csöpög mindenhonnan a rengeteg víz, és hallották a kicsi nénitől, hogy mindez az én fürdőszobámból indul. Akutyamindenit! Így indult be nálam a katasztrófaturizmus, sorra jöttek fel a vendégek megnézni a fürdőszobámat. Többen érezték, hogy kellemetlen, hogy bent tobzódnak a fürdőmben, ami persze száraz, mint a sivatag, és segítő bölcselkedésbe kezdtek, hogy ezt biztos a kondenzátor injektorjának a kivezetőcsöve, vagy esetleg még a befolyócső nyomásszabályzó zsanérjának az elvetemedése okozhatja. 


Mindenesetre megkínáltam mindenkit finom süteménnyel, amit véletlen bogaras lisztből sütöttem (elszaporodott a zsizsik). 

A komment szekcióban várom a tippeket forintban kifejezve, hogy szerintetek mennyit tettem félre csőtörés esetére. 

Folytatás talán.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

LIFE UPDATE

Az elmúlt 5 év tömören: összejöttem a szembeszomszéddal, összeházasodtunk, építettünk egy házat, és lett egy gyerekünk, Guszti. Szóval semmi...