Elnézést, hogy magánéleti problémák miatt most nem tudtam írni, kedvesem Dél-Ausztráliába utazott.
Eljön az idő, mikor megérik a szakítás. Ha menni kell, hát menni kell, ám van egy nagyon fontos dolog, amit illik azért figyelembe venni. Ez pedig az időzítés.
Nos, mikor is nem illik kedvesünkkel közölni a hírt, miszerint viszlát helló.
Legyen az áldozat egy egyetemista, aki megszületett, tehát van szülinapja, neve is, tehát van névnapja, az már kettő. Mondjuk azt, hogy nem buta azért, de veszedelem lusta, tehát vizsgaidőszakban szüksége van az UV-hétre is. Az akkor 2x 47 nap, tehát 94, és ebben már benne van a karácsony és újév is. Ami még illetlen az a halottak napja, Valentin-nap, nőnap, húsvétra számoljunk egy hetet, anyák napja, és mondjuk a szűk család szülinapi bulija, hogy ne keserítse meg a többiek életét az éktelen bőgéssel, aztán legyen mondjuk Mikulás, hogy ne tegyük tönkre a szép gyerekkori emlékeket.
És végül azt mondom, hogy tegyünk be egy pót hetet ilyenekre, hogy esküvő, keresztelő, diplomaosztó, díjátadó, haláleset, stb...
Ez így idáig saccperkábé 118 nap, tehát marad 247 napunk, amikor szakíthatunk.
Ám a hívő keresztények életében van egy időszak, ami még a fent felsoroltaknál is sokkal borzasztóbb. Ez pedig a negyven napos nagyböjt. Se hús, se buli, se csoki, se pia. Hát akkor szerintem:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése