Pár jó tanács a Balatont egy nap alatt körbebiciklizni vágyók számára:
1. NE TEDD!
Nincs több. :D
Az egész úgy indult, hogy mentem a városban a bicajjal, és a körút másik oldaláról egy bájos, édes, rég nem látott barátnőm átüvöltött, hogy ÚÚÚRISTEN DÓRI DE KIVAGY BASZVA MILYEN VÁDLID VAN MÁR ASZTAKURVA.
Ettől aztán én olyan mértékű önbizalmat nyertem, hogy mindjárt kitaláltam, hogy körbebiciklizem a magyar tengert egy nap alatt. Persze ez csak egy kósza ötlet volt, akkor lettem benne egészen biztos, mikor három egymástól független, teljesítménytúrákban, biciklizésben jártas ismerős azt mondta, hogy nem fog menni. A másik, hogy Józsi atya azt mesélte a prédikációjában, hogy ő maratont futott, és felajánlotta a hívekért. Gondoltam, nekem is van miért felajánlani, többek közt egy májátültetésen átesett kis srácért.
Pénteken találtam ki, hogy szombaton megyek. Az előkészület rész nagyjából annyi volt, hogy már nem nagyon csináltam aznap semmit, mert ugye pihenni kellett, vettem egy csomag szőlőcukrot, meg felpumpáltam a kereket. Látta a lázas készülődést tesó is, persze akkor már ő sem akart kimaradni a jóból. Átjött a nagypapi is, mikor meghallotta a hírt, elkezdett matekolni, hogy végül is, ha egy kényelmes átlag 20 km/h-s tempót tartok, 10 óra alatt visszaérek, mert 200 km körül van, és akkor rám se sötétedik. Oké. Anya megszánt minket, hogy ne kelljen vonatozni, meg Budapesten átbiciklizgetni másik pályaudvarra hajnalban, így levitt minket kocsival. Így már háromból hárman nem tudtuk, hogy mire vállalkozunk + a papa otthon, aki igazából a boltnál tovább nem nagyon jutott még bicajjal.
A biciklikről: tesóm két kempingbicajból összerakott országútin nyomult, én meg egy Magellán trekkingen, amit tulajdonképpen kötegelők tartanak egyben.
Tulajdonképpen akkor fostam be, mikor Balatonkenesénél ránéztem a vízre, és nem volt másik vége. Arra gondoltam, hogy Jocika májáért elég volna elmondani egy Miatyánkot, meg tulajdonképpen nem örülnék, ha a biciklim tönkre menne a viszontagságos túrán, meg egyébként is nem is vagyok jól, meg úgy izé, MENJÜNK HAZA! :D
De ha már idáig eljöttünk... Meg anci vállalta, hogy széftikárosat játszik egész nap... Induljunk neki. Öcskös szólt, hogy ő nem fog rám várni, majd találkozunk, ahonnan indultunk. Ellesznek ott anyával, míg vissza nem érek holnap.
Nem tudom, hogy volt-e már valaki véletlen alföldi gyerek biciklivel hegyen. Ha még nem, akkor ne próbálja ki, mert nagyon fájni fog.
Éppen toltam fel a bringát egy meredekebb szakaszra, mikor találkoztam egy sráccal. Mindenki tudta, hogy itt nincs felesleges fecsegés.
Minimál párbeszéd:
- Körbe?
- Ja. Te?
- Ja.
- Honnan?
- Kenese.
- Ííí.
- Te?
- Fonyód.
- Úúú.
- Ja.
- Cs.
- Sz.
Aztán találkoztam egy másik sráccal is, az meg elkezdte nekem magyarázni, hogy ő már két éve edz, hogy 12 órán belül meglegyen a kör. Ennyi szöveggel nem csoda. :D
Volt darázscsípés, sírás, bicikli árokba hajítás, eltévedés, random embereknek rinyálás, hogy mondják, hogy ez már a déli part, verekedés, leégés, vízkeresés, ilyesmik.
Az emberekben azonban kellemesen csalódtam.
Füvet nyíró nénik készségesen töltögették a kulacsomat, kocsmatöltelék bácsik sokat vigyáztak a bicajra, ijedt járókelők négyszer akartak hozzám mentőt hívni, mikor fetrengtem az út szélén. Le a kalappal előttük, innen is köszönöm mindenkinek!
Ééés a végjáték: 10 és fél óra tekerés, 205 km a lábba, majdnem sikerült tartani a (és itt szólnék kedves nagypapihoz, akinek a szavai sokszor eszembe jutottak) kvára nem kényelmes átlag 20 km/h sebességet! :D Nos, ekkor szembesültem vele, hogy az út fel van túrva, telefonom rég le van merülve, nem lehet tovább menni. Járókelő, helószia, bocsi, hogy lehet itt átmenni?
- Őőő... Látod ott azt a lépcsőt fel a vasúthoz?
Elkezdtem bőgni, mint a zálogos marha, de Jocika májára gondoltam, meg Jézusra, aztán csak meglett a lépcsőzés is, meg az utolsó 5 km.
Itt még egy tanács azon kívül, hogy NE, ha már csináljátok, alulról induljon a buli, mert 10 óra után nem úgy teker az ember felfelé, mint ahogy azt elgondolja elsőre.
Így történt, hogy öcsém 10, én pedig 11 óra alatt tekertem körbe a Balatont.
Keményebbek vagyunk tehát, mint az okostelefon, mint a vídia, mint a fagyott kutyaszar, mint a kádszéle, mint Tarzan talpa. Jocika mája meg tutira rendben lesz. :D
Azóta meg édesanyánk keneget mindenféle kenőccsel, hogy újra lábra tudjunk állni, de biciklizni azért már voltunk mindketten. :D
